A két világháború között

 

Az első világháború és az azt magyar részről hatalmas területvesztéssel lezáró trianoni békediktátum okozta gazdasági-ideológiai sokk meghatározta a korszak építészetének alakulását is. Az előzőkhöz képest jóval kisebb lett az építkezések volumene, a takarékosság került előtérbe a közberuházások esetében is.
A 20-as évek végéig bizonyos konzervativizmus és a neostílusok alkalmazása jellemzi építészetünket, attól kezdve fokozatos pluralizálódás, a modern építészet robbanásszerű térhódítása.
 
Az első világháború utáni években ismét erőteljesebben jelentkeztek a historizáló törekvések: az állami beruházások jelentős részét egész Európában továbbra is kizárólag a történeti stílusok alkalmazásával, szolid és konzervatív épületek formájában tudták elképzelni.
A korszerű építészet hívei ezzel szemben "áramvonalas" épületekkel kísérleteztek.
 
A két világháború között feléledtek egy időre az eklektikus törekvések, de egyre inkább teret nyertek az új áramlatok. Az egyházi épületek Árkay Aladár és Bertalan, Rimanóczy Gyula, Weichinger Károly, Kotsis Iván munkássága nyomán újultak meg, elsősorban olaszos ihletettséggel.
 
A História- völgy látnivalói, melyeknek kötődésük van a két világháborúhoz.
 
Derenk romközség
 
Derenk kisközség a történeti Torna, majd Abaúj-Torna vármegyében, 1943-tól romközség, 1945-től Szögliget község "külterületi lakatlan helye". 1950-től Borsod-Abaúj-Zemplén megye része. Az Aggteleki-hegységtől keletre fekvő Alsó-hegy kistáj déli részén települt falu. A Bódva folyóba tartó Ménes-patak vízgyűjtő területén, karsztforrásokban gazdag vidéken fekszik. A festői környezetű, hegyekkel övezett település, amelynek határában egy magas sziklás hegycsúcson ma is állnak az eseménydús Szádvár romjai. Határa az Aggteleki Nemzeti Park része, Szögliget anyaközség révén a Galyasági Településszövetség tagja.
A település középkori eredetű. Népessége megfogyatkozott a török hódoltság és a Rákóczi-szabadságharc alatt, majd egy 1711-es pestisjárvány következtében teljesen elnéptelenedett. Az 1715-ös összeírás szerint lakatlanul állt. Földesura, Esterházy gróf 1717-ben lengyel (szepességi gorál) jobbágyokkal telepítették be újra. A II. világháború idején Horthy Miklós kormányzó összefüggő vadászterületet kívánt itt kialakítani.1943-ban (illetve már az azt megelőző években, 1938-tól) kezdetét vette a helyi lakosság életterének újbóli megváltoztatása. Az újabb áttelepülés vagy áttelepítés jobb körülményekkel és gazdagabb terméshozamú földekkel rendelkező falvakba történő átköltözést jelentett, de az együvétartozás szétzilálását is. A kormányzó úr Derenk határában medvéskertet létesített és fokozatosan csábítgatták a lakosságot más településekre.

1943-ra megszűnt a falu! A katonai járművek, az odavezényelt munkaszolgálatosok, a tehervagonok - mind-mind az áttelepítés szolgálatában álltak hosszú hónapokon át. A lebontott házakat és magát a falu templomát is célfuvarban szállították. Az ősi derenki lengyel lakosság szétszéledt: 1-2 család Emődön, Mezőnyárádon, Szendrőn, Tiszaszederkényben, Tóharaszton, Vattán; 10-10 család Büdöskútpusztán, Martonyiban és a mai Szlovákia területén; 20-20 család Ládbesenyő-Andrástanyán, Sajószentpéteren; és legtöbben 50 család Emőd-Istvánmajorban talált újabb otthonra.
KÉPEK