Perkupa

Perkupa szláv eredetű neve 'keresztárok földhányással' jelentésű. A falu területe a tornai erdőispánsághoz, majd a tatárjárást követően fölépült Szádvár uradalmához tartozott és volt egészen az 1270-es évekig királyi kézben, ezután Tekus ispán szerezte meg az uradalom részeként.
Első említése a pápai adószedők 1332. évi lajstromához kötődik. 1340-ben a Szalonnai és Szini dcsaládé volt. 
1526-ot követően a Bebekek birtokába került. A 16. században lakossága áttért a református vallásra. A falu teljes pusztulása 1562-ben következett be, amikor a törökök felégették, lakóit elhurcolták. A pusztulást csak igen nehezen heverte ki Perkupa. 1686 után a szádvári uradalom részeként az Esterházyak szerezték meg.1896-ban - a Bódva-völgyi vasút megindulásakor - vasútállomása épült. 1919-ben Perkupa és Szalonna között húzódott a megszálló cseh csapatok által kijelölt demarkációs vonal. Határában 1944-ben jelentős bombatámadás érte az átvonuló szovjet-román csapatokat.
1952-ben megnyitották a mélyművelésű gipsz- és anhidritbányát, mely 1989-ig működött. Földalatti kamráit ekkor vízzel árasztották el. A volt bányatelken ma díszítőkő-megmunkáló üzem üzem működik.
1940-ben hozzácsatolták a korábban önálló kistelepülést, Dóbódélt. A falu jelentősége méginkább növekedett 1950-től, amikor Varbóc községgel - illetve 1979-től Égerszög, Szőlősardó és Teresztenye községekkel is - közös tanácsi székhelyű településsé vált. Az 1990-es rendszerváltozás óta körjegyzőségi székhely. A falu szülötte Kalász László (1933-1999) József Attila-díjas költő, ihletett szószólója szülőföldjének. Nemrégiben megújult általános iskolája szeretett tanítója, Stépán Ilona (1922-1994) nevét viseli.
A falu ma is önálló református templomát 1797 és 1799 között emelték, tornya 1838-ban épült föl. A templom mennyezete három bolthajtásos részből áll. A katolikus templom 1875-ben épült föl Ybl Miklós tervei alapán.
Perkupát a 19. század végén, a 20. század elején sok kisiparral foglalkozó mesterember lakta, főleg kőművesek. Ahogyan a falu öregei még ma is büszkén mondogatják: valaha  "száz kőműves lakott a faluban". Munkáik - lakóházak, kőhidak - a faluban és akár tágabb környékén is emlékeztetnek a napjainkban újra fölfedezett építőízlésre. Az 1960-as években Vargha László kutatásai világítottak rá a perkupai építészeti örökség valódi értékére. Foghíjasan megmaradt utcaképének értékes épületeit 2003-ban az önkormányzat fölújíttatta. Ekkor avatták föl a vidék lakáskultúráját és a kőműves-hagyományokat bemutató tájházat is, melyben a Galyasági Településszövetség központja működik.

Infrastruktúra, intézmények

Jelenleg 930 lakosa van. A 346 lakás 55%-a vezetékes ivóvízzel ellátott, 31%-ukat gázzal fűtik. A közcsatorna-hálózat napjainkban épül ki. A községben 50 férőhelyes óvoda található, a 8 tantermes általános iskolában  11 pedagógus oktat. A kereskedelmi üzletek száma 8, a vendéglátóhelyeké 3; orvosi rendelője is van a településnek.
 
Földrajzi környezet
 
A Bódva jobb partján, eredetileg csupán a Varbóctól jövő Vízvölgyi-patak, napjainkban a 27-es számú főút mentén is települt - egykor Torna megyei - község. Vasúton is elérhető. Északi részén a Galyaság keletre elnyúló dombjai emelkednek, déli szegélyén, átnyúlva a Bódván - magába foglalva Dobódélt is - a Rudabánya-Szalonnai-hegység északi lejtői terjeszkednek.
KÉPEK